Lelki
Egészség
Fóruma

A december 2-i Eszmecsere összefoglalója

Vélemények, amelyek elhangzottak a Lelki Egészség Fóruma dec. 2-i Eszmecseréjén

Az Eszmecsere a hozzátartozókkal és betegekkel való széles körĹą párbeszéd megindulását tĹązte ki célul. Az 58 regisztrált résztvevő nagy többsége a pszichiátriai- és szenvedélybetegséggel élők hozzátartozóiból került ki. Számos önsegítő, érdekvédő csoport, szervezet, ill. pszichiáterek által mĹąködtetett alapítványok, a Fórumhoz tartozó pszichiáterek egy része és közösségi szociális ellátók is képviseltették magukat az Eszmecserén. A jegyzőkönyvben összesen 84 hozzászólást rögzítettünk, amelynek összefoglalóját közöljük az alábbiakban, majd a hozzászólások jegyzőkönyvét, nevek feltüntetése nélkül.

A résztvevők számos kritikai észrevételt fogalmaztak meg a pszichiátriai ellátással kapcsolatban, amelyekből idézünk:
1. „Az én egyesületemben azt mondhatom, hogy nincs igazán jó véleményünk a pszichiáterekről és a pszichiátriáról úgy általában. A pszichiáterek ne gondolják magukat magasabb rendĹą lényeknek. A zárójelentéseket pl. én két szótárral tudom értelmezni. A 20 év alatt egyetlen orvos nem mondott olyan egyszerĹą tanácsokat sem, mint a lázcsillapítás. Pedig erre nagy szükség van, a hozzátartozók kevés dolgot tudhatnak maguktól. Elemi mellékhatásokról is hiányzik a tájékoztatás. Baj van pénzügyi rendszerrel (finanszírozással), de a hatékonysággal is. Alig van pszichiáter, aki beszélget a beteggel, megpróbál kommunikálni. Futószalag munka folyik. X-ben elkezdték előjegyzéssel fogadni a betegeket. Így nem mĹąködik, a betegek vagy megoldották a problémáikat, vagy elmentek magánrendelésre. Emiatt ma üres a Gondozó folyosója. Az, ami előállt a pszichiátriában, az nem csak a politikusok hibája, de a szakma és a kamara hibája is, nem kellett volna a gyógyszeriparral ennyire közeli kapcsolatot kiépíteni.”
Az előjegyzési rendszer a résztvevő szakemberek szerint sem tartható. Többen megerősítették, hogy nincs idő a betegekkel való foglalkozásra, viszont sok az adminisztratív teher. A mai ellátórendszerben nincs idő a betegekkel beszélgetni, pedig enélkül csak futószalag-munka lehetséges, ami nem megfelelő színvonalú. „Múltkor elment egy betegem a Gondozóba, ahol kiszólt az orvos, hogy felírom a gyógyszereit…pedig meg kellene vizsgálni, így nem lehet jó munkát végezni…
Én mindíg meghallgattam a betegeimet, ma sokszor azért keresnek fel, hogy végre meghallgassa őket vki, mert az orvosuk nem teszi.” – mondta egy pszichológus kolléga.

A stigma leküzdéséről is szó volt.A civil szervezetek segíthetnek, a civilek azonban gyakran nehéz helyzetben vannak:
Elhangzott, hogy a pszichiátriai problémákkal élőket nagy mértékben stigmatizálják, „összesúgnak a hátuk mögött”. A „civil szervezetek jelenthetnek megoldást”, azonban ezek súlyos finanszírozási nehézségekkel küzdenek, ezt szinte minden érintett résztvevő megerősítette. „Pedig a civil és családi segítség sokkal jobb és olcsóbb is: „Mennyibe kerül egy otthoni elhelyezés? Havonta több százezer Ft. Mit tudnának kezdeni ezzel a családok?”. Felvetődött a hazánkban is korábban nagy sikerrel mĹąködtetett befogadói családi rendszer is, ahol nem nag intézményekben, hanem jól megfizetett családoknál kapnak helyet a beteg emberek. Ez a rendszer ma is jól mĹąködik Nyugat-Európa egyes országaiban.
Az orvosok sem mindig segítenek a civil, ill. önsegítő szervezeteknek: „Egy gyerekpszichiátert vontunk be, vele mentünk el a többi orvosokhoz, hogy a szóróanyagunkat tegyék mellé a zárójelentésnek. Nem tették meg. Az orvos gyakran nem törődik azzal, hogy mi lesz a betegével, mikor kimegy az utcára. A betegek nem tudják, hová fordulhatnak. A mi klubunk jól mĹąködik, egy pszichopedagógust alkalmaztunk, aki a beteg hozzátartozóinkkal is foglalkozott, kiment meglátogatni őket. De az orvosok nem segítettek. Az viszont igaz, hogy a civil szervezeteknek is kell szakértelemmel rendelkező szakember segítsége.”
„A szakemberek gyakran ellenállnak. DE: A fodrász és a piac is az információáramlás központja. Mindenhol vannak olyan emberek, akik segítségre szorulnak…A betegséggel élőknek is aktívan kell keresniük a támogatást. Pl. egy hozzátartozóm, akit leszázalékoltak, otthon fekszik, nem csinál semmit. Nem tudja így a család sem segíteni a végtelenségig. Segítségért kell fordulni. Én is voltam nehéz helyzetben, de ha kidobtak az ajtón, visszamentem az ablakon. Mindnyájunknak kell az érdekeinket képviselni, a maradék józan eszünkkel keresni kell segítséget, szeretetet, egy gondoskodó embert, és akkor már jön a többi segítség. Vannak ilyen emberek, akik segítenek, de meg kell őket keresni.”
Többen megfogalmazták, hogy „nehéz megtalálni a fórumot, ahol segítséget kapna az ember. A médiának nagy szerepet tulajdonítok, hogy eljusson az információ az érintettekhez.”.

A pszichiátriai ellátás katasztrófa-ellátás, amely a civilek nélkül összeomlana:
Egy Pszichiátriai Gondozó korábbi vezetője szerint: „Sokat gondolkodtam, hogy kellene egy diszpécserközpont, amely segíti a szükséges szolgáltatások megtalálását. Y-ban, amikor a Gondozót vezettem, nagyon szenvedtem attól, hogy nem ismertem a szolgáltatókat. Mindenki engem hívott fel. A pszichiátriai ellátás a katasztrófa-ellátás felé megy, és a civilek nélkül összedől a rendszer.” „A beteg sokszor a kórházból a hajléktalan ellátásba kerül be. A betegeket gyakran kihasználják, elveszik a pénzét. A családoknak ki segít? Egy esetet említ, ahol a börtönből kiszabadult gyerek otthon tombol, és a család nem tud segítséghez jutni.” – mondja egy közösségi pszichiátriai szociális ellátó. Megfogalmazták, hogy nagy szükség van olyan orvosokra, akik a civilekkel, közösségi szolgáltatókkal együttmĹąködnek. Nélkülük a betegek, a civilek és a szociális ellátók is nehéz helyzetben vannak. „Az együttmĹąködésben nagy lehetőséget látok. Az orvosok nagyon leterheltek, annyira fáradtak. Mi is. Meghasonlik a szakma:” – mondj egy közösségi pszichiátriai gondozó. A beteg számára az orvos nagyon fontos: „Kell egy orvos, akivel kialakult a bizalom és az együttmĹąködés.”

Nehéz információhoz jutni, milyen segítséget kaphatnak az egészségügyön kívül a betegek és családtagjaik:
Sok önsegítő és civil szervezet van, a résztvevők ezektől megfelelő segítséget kaptak, kapnak. De nehéz eljutni ezekhez. A vita során a továbbiakban azt kerestük, hogyan lehet információhoz jutni. Többen javasolták, hogy a telefonos elsősegély-szolgálatoknál érdemes próbálkozni, ahol sok szervezetet kiajánlhatnak. Mások a családsegítő központok és az önkormányzatok információs forrásait ajánlották. A közösségi szociális ellátások is segíthetnek. „A közösségi szolgáltatásokról évekkel ezelőtt még nem lehetett beszélni, ma már a kórházba is bejárnak a munkatársak, előkészítik a kinti gondozást, és bekapcsolhatják a civil segítőket. Sok honlap is van, és a civilek keresik az együttmĹąködést egymás között.” A közösségi ellátóknak nagy előnye Van olyan hozzátartozó, aki naponta imádkozik a közösségi ellátókért. A beteg és az édesanya gyakran egyedül marad, az édesapák sokszor lelépnek. Ha nincs a közösségi ellátó, akkor már mind a Dunában lennének…találkoztunk már öngyilkos szülővel, máskor a gyermek lesz öngyilkos…” –, hogy idejük van a betegekre és közvetlenül támogatják a hozzátartozókat. „mondja egy hozzátartozói civil szervezet képviselője.
Az Eszmecsere résztvevői töb oldalról is körüljárták a HÁLÓZATi együttmĹąködés fontosságát és kiemelték, hogy ez bővítendő.

Javaslatok:
• Érdemes a Lelki Egészség Fóruma keretében regionális eszmecseréket és regionális adatbázisokat létrehozni, amelyeknek a Fórum honlapja is helyet adhat. A honlap Fórum rovatában pedig egy-egy régió problémáit is meg lehet vitatni. Elhatároztuk, hogy regionális Eszmecseréket szerveznek a résztvevők a továbbiakban, emellett használni fogják a honlapot és az Eszmecsere gondolatait pedig nyilvánossá tesszük.
• „Ez jó ez a folyamat, ami elindult. Nem várhatjuk a döntéshozóktól, hogy maguktól fognak segíteni. Nekünk kell egyre több sejtet felmutatni, és ez erős lehet. A gyógyszergyári lobbi nem feltétlenül örül egy ilyen szerveződésnek, nem ebben lát piacot. A tönkretett rendszert nem fogják felülről megváltani.”
• „Tudatosítani kellene a társadalomban, hogy a pszichiátriai kezelések legalább fele a pszichoterápia. Vissza kell állítani a bizalmi tőkét, és tisztázni, hogy nem a gyógyszerlobbit képviseljük.”
• „Nincs aki megalkossa, hogy mik a betegségek határai, ahol egészségügyi ellátás kell és hol jön más segítség, annak hol a helye. A családsegítőknek pl. kell legyen pszichológus munkatársa. A mi hálózatunk ezt szervezheti ezt a szakértői munkát. Az igényeket is itt tudnánk megjeleníteni.
• „A döntéshozók számára fontos a jó gyakorlatok és a szükségletek megjelenítése, – valóban ebben is segíthetünk.”
• Közösséget kell teremteni. MĹąködnek a közösségek és mĹąködik a valahová való tartozás. Legjobb felvállalnunk ami van és segítséget kérnünk. A legtöbb családban van olyan szomorú történet, ahol vki a családban lelki betegségtől szenved, és azt mondja, hogy legalább most másnak segíthetek. És meg lehet nyerni őket. Az örömteli programok és közös élmény segít a lelki egészségben.”