Lelki
Egészség
Fóruma

Témaindító bejegyzés: Gyilkosság a pszichiátrián - hogyan lehetne biztonságos a pszichiátriai osztály?

2011-01-26 21:11:04

http://www.medicalonline.hu/cikk/egy_drogbeteg_gyilkolt_a_nyiro_gyula_korhazban

A tragikus esemény hasonlít ahhoz, ami a János kh-ban történt, nem is olyan régen. Felveti mindez újra azt a problémát, hogy az intenzív pszichiátriákon (ill. "zárt" osztályokon) sokkal magasabb biztonsági készültség, és a magasabb szintĹą gondoskodást nyújtó humán-erőforrás lehet szükséges, mint ami ma jellemző. Egy kiemelt forenzikus osztály (az új OPNI-ban) ezt a problémát nem oldja meg, hiszen a betegek először a területi osztályon kerülnek felvételre.

A betegek az akut pszichiátriai ellátás során sokszor kerülnek áldozati helyzetbe, bár szerencsére legtöbbször nem alakul ki ilyen súlyos helyzet. Nem véletlen, hogy nagy számban az első pszichiátriai kezelés magas százalékban okoz poszt-traumás zavart (McGorry ausztrál adatai szerint).

Amennyire tudom, az akut ellátás magas szintĹą megszervezése sikerült Nagykállóban, ahol az akut betegek nem maradnak magukra (őrző-megfigyelő funkció). Erre minden súlyos betegnek szüksége van. Az agresszió megelőzéséhez persze nem csak erőforrások, de más stratégiák is hozzátartoznak, pl. a team-munka, asszertív kommunikáció, szupport és kríziskezelés, nehéz helyzetekre való felkészülés, ill. ezek feldolgozása, spec. viselkedésterápiás stratégiák, és így tovább. Saját megfigyeléseim szerint a kommunikációjában képzett, a terápiás közösség elvei szerint mĹąködő, személyközpontú team jelentősen tudja csökkenteni az agr. előfordulását. Ez az alap az intenzív ellátásban is.

Együtt érzek a betegek mellett a nehéz helyzetbe került kollégákkal is. Nyilván nincs arra sok lehetőségük olyanokra, amit leírtam. Viszont ideje volna foglalkozni ezzel, mi kell ahhoz, hogy betegeink biztonságban gyógyuljanak, legyen, ami, aki meg tudja állítani a mentális zavarból kiinduló agressziót MINDENHOL, a szakemberek is biztonságban legyenek, és: mi az intenzív pszichiátria jó protokollja, mik a jó gyakorlatai. Szerintem pl. vannak olyan állapotok, amikor ott kell ülni a beteg mellett.....

Üdv:

Harangozó Judit


Válasz erre
1

Horváth Melinda

2011-01-26 21:12:37

Tizenhatból három?

Egy a Szenvedélybetegek Közösségi Ellátásába járó, hajléktalan
szállón lakó 25 éves fiú kért tanácsot ,hogy mit lehet tenni. . 16
ágyas szobában vannak elhelyezve és három olyan szobatársa van, akik
magukban beszélnek.
"Képzeljem el", hogy az egyik ül az ágyon és időnként röviden
válaszolgat valakinek , pedig nincs is ott senki. Mintha valakivel
beszélgetne, de igazán nem lehet kivenni, hogy mit. Egy másik férfi
ugyanígy mondogat valamit és írni is szokott lapokra különféle
számokat és jeleket. A harmadik meg nagyon sokat mosolyog, úgy ,hogy
nem történik semmi olyan körülötte, ami ezt indokolná és ő is szokott
magában beszélni. Kérdésemre elmondja , hogy nem remegnek , nem
izzadnak, nem nyugtalanok, de az első időnként indulatossá válik és ez
mostanában többször előfordult.
Mióta hallotta, hogy egy budapesti kórházban egy fiatal beteg
megölte az egyik társát , azóta kezd egy kicsit jobban félni és
nem tudja ,hogy mit lehet ebben a helyzetben csinálni.
Még azon is gondolkodott, hogy nem fog-e ő is egyszercsak hirtelen
ilyen állapotba kerülni ??.
Nyugtattam a fiatalembert ,hogy "nem megy az csak úgy". Azonban azt
tudnia kell, hogy alkoholfüggőség esetén is lehetnek pszichotikus
tünetek, többnyire megvonáskor és ez utóbbit hívják delírium
trémensznek.
Azt tanácsoltam , hogy szóljon a szállón dolgozó szociális
munkásoknak, elsősorban a vezetőnek. Ha még eddig nem vették észre...
Szerintem nekik lenne feladatuk a beteg emberek orvoshoz jutásának
a megszervezése, gyógykezelésük figyelemmel kísérése, segítése
és/vagy szükség esetén megfelelő intézkedések elindítása( pl:a család
felkutatása, gondnokság elindítása, speciális ellátórendszerrel való
kapcsolatfelvétel).
Kérdésem, hogy kinek mi a (kijelölt)feladata és felelőssége ebben az esetben?

Üdv:HM

 


Válasz erre
2

Haraszti László

2011-01-26 21:13:02

Kedves Judit,

Írod, hogy az akut őrzőben a betegek magukra vannak hagyva.
Én fordítva látom, szerintem az akut őrzőkben (figyelő, subintenzív,
zártosztály stb) az ápolók vannak magukra hagyva. Kiszámíthatatlan,
violens betegekkel, drogosokkal, sokszor bĹąnözőkkel - akiket
megfigyelésre oda szállít a rendőrség (negyedévente hoznak be
gyilkosság után 2-3 napra beteget, míg az IMEI-be kerül) - kell együtt
ápolni testileg-lelkileg súlyos betegeket. Az ápolók létszáma az
ellátandó betegekre van méretezve, nem eőrszakoskodók megfékezésére.
Az ápolók főként nővérek, törékeny fiatalok vagy idősek, akiknek nagy
ugyan a tapasztalatuk, de fizikai erejük nem ehhez a feladathoz van
mérve.

Elutasítani, nemet mondani a beszállításra szinte lehetetlen a
rendőrök által megbilincselt, leszíjazott beteg az első injekció után
ha feltisztul, kiszámíthatatlan. Gyakori, hogy ha nem lekötözve hoznak
súlyosan agresszív beteget vagy nem beteget (részeget, bĹąnözőt,
drogost) aki az osztályra érve fenyegetőzni kezd, agresszíven támad, a
mentősök hátralépve, mintha cirkuszban lennének figyelik, miként
birkózik meg a feladattal az ápolószemélyzet.

Egy hete hozott két rendőr egy súlyosan agresszív, verekedő beteget -
mint utóbb kiderült, delirium tremens - akit ketten sem tudtak
megfékezni, az éjszaka ügyelő két ápolóval együtt sem tudták lefogni,
hogy az ügyeletes orvos hozzáférjen. Az egész osztályt megfélemlítette
a látvány, a hangzavar, az érthetetlen erőszak.

Mint Radó Iván mondta rögtön a gyilkosság után: "a pszichiátria
elmulasztotta a körültekintést, mĹąhiba történt", ő a felelős. Váratlan
oldalról jött a prejudikáció! Ezt a véleményt már idézi a
szcientologia is.
A fenti eset szerint két rendőr és két ápoló is kevés a váratlan, akut
agresszió kivédésére. Mindennap mĹąhibát termelünk...? Nem
képeztek ki a fizikai agresszió ellen, jogosítványunk sincs rá. Számon
kérik rajtunk ha megfékezzük az agresszív beteget, s számon kérik, ha
nem tesszük.

Igen, mindenért a pszichiátriai osztályt teszik felelőssé. A
frontvonalban küzdő, életüket veszélyeztető ápolókat, orvosokat. Ha
öngyilkos lesz valaki a pszichiátrián, automatikusan ítéli meg a
bíróság a sokmilliós kártérítést. Mintha lennének biztos módszerek
annak kivédésére.
Nincsenek. Volt, hogy a beteg az ágyáról ugrott fejest a kórterem
kövére. A pszichiátriai osztályoknál őrzésre sokkal jobban felkészült
börtönökben több gyilkosság és öngyilkosság történik, mint a
pszichiátriákon. Azt elnézi a társadalom.

A pszichiátriának nem néz el semmit. A drogos betegünk, miután hasba
rúgta az ápolónőt, szájba verte a segítségére siető ápolót, utólag
feljelentette az osztályt, amiért nem bántak vele tisztelettel. Fél
évig kellett jelentéseket írni, mire elhitték a hatóságok, hogy nincs
igaza.
A társadalom gondolkodásmódjára jellemző, hogy korábban egy agresszív
beteg leverte egy ápolónk szemüvegét, ami összetört. Kértük a
gazdasági igazgatótól, hogy fizesse meg a kórház a kárt. Teljesítették
a kérést, de hozzátették, hogy legközelebb ha ilyen eset lesz, vegye
le előbb a szemüvegét, mert mégegyszer nem fognak fizetni ezért.

Az ápolók éjjel ügyelve havi 80-90.ezer forintért dolgoznak. Egy-egy
ilyen eset után nem csoda, ha inkább máshol keresnek munkát.
A magyar pszichiáterek egy tizede már Skandináviában dolgozik, sokan a
többi nyugati országokban. Ha nem marad itthon szinte senki, kin
fogják elverni a port?
Az anekdota jut az eszembe, mikor valaki éhezni tanítja a lovát.

Haraszti László


Válasz erre
3

Tunyi Tünde

2011-01-26 21:15:24


Kedves Judit!

Olvastam Haraszti László levelét és mélyen egyetértek vele.
Mivel megszólítva éreztem magam a János kórház kapcsán, így muszáj, hogy reflektáljak. A János kórházban SOHA sincs 1 nővér szolgálatban. Nem tesszük ki az ápolót ekkora veszélynek. Ha valami történne vele, senki sem tudna a segítségére sietni. Betartottunk minden előírást, a tragédia mégis bekövetkezett.
Hozzáteszem, azt soha senki nem kérdezte meg, hogy mi lett a nővérekkel, hogyan tudták ezt feldolgozni.
A biztonsági protokollok létrehozásával, a személyzet növelésével és az oktatás szükségességével szintén egyetértek. Annál is inkább, mivel egy 2010-es kutatásom alapján a nővérek is ezeket tartják a legfontosabbnak. Így nem csak a magam nevében beszélek.

Valóban szükség van egy átfogó cselekvési tervre, amelynek kidolgozásában mi is szívesen részt vállalnánk. Reméljük azokat az embereket is megkérdezik, akik a nap 24 órájában a betegágy mellett állnak!

Üdvözlettel:

Tunyi Tünde


Válasz erre
4

dr. Harangozó Judit

2011-01-26 21:15:38

Kedves Tünde,

akkor dolgozzuk ki! A nővérek ebben szerintem nagyon is kompetensek, talán a legkompetensebbek! Valóban a nővérek a kulcsszereplők, akik a legtöbbet tudják talán tenni egy jobb helyzet kialakítása érdekében és ma is sokszor ők szelídítik meg a pszichiátria nem mindig emberséges környezetét. Az is igaz, hogy (más érdekeltekkel együtt) az ápolói szervezetek is kimaradnak legtöbbször azokból a döntésekből, amelyeket a "szakma" és a betegek ügyében is leginkább a mindennapi gyakorlathoz kevésbé közel álló pszichiáterekből álló elit hoz meg.

Szóval egyetértek, akár azzal is, hogy indítsa el ezt az ápolói kör. Felajánlom a szakértői segítségemet is: sok évig dolgoztam intenzív pszichiátriai ellátásban és a team-munka, valamint az agr. kezelés módszereiről, a helyes kommunikációról vannak tapasztalataim, elképzeléseim. Felajánlom ezt Nektek. Azt is javasolnám, hogy az ilyen szomorú események után jelenjen meg egy olyan nyilvános kommunikáció is, hogy nem elég megoldás a forenzikus osztály létrehozása.

Tünde! Krízis-állapotú és súlyos pszichotikus, stb. betegeknél külföldön többször is láttam olyat, hogy folyamatos szakember-jelenlét van. Ez gyakran beszélgetést is jelent, nem csak felügyeletet, csökkentve a beteg félelmét, feszültségét, a kémiai és fizikai kontroll szükségességét. Ez nem vsz. hogy biztosítható a jelen rendszerben, pedig a pszichiátriában is vannak "intenzív állapotok", akárcsak más szakmákban, ahol van lehetőség "örzőre". Úgy emlékszem, Nagykállóban sikerült vmi ilyesféle gyakorlatot kialakítani. Én nem tudom, mi az akut ellátás "ápolási standardja" a mai magyar standardok szerint?

Üdv: HJ


Válasz erre
5

Seress Attila

2011-01-26 21:22:55

Kedves Haraszti Főorvos Úr,

Köszönöm azt, hogy leírta a tapasztalatait. Megítélésem szerint az arroganciára a megbékélés közösségi tanulása jó. Ha annak idején olvasta a javaslatomat: a kórházakba is javasoltam helyi érdek képviseleti fórumokat.

A társadalom nem a pszichiátrián veri el a port, ha nagy a baj, vagy rosszul esik a beteg.

A hazai pszichiátriai ellátórendszer mai fejlesztésének egyik üzenete: egy központi kényszer-institúcióért kiáltanak a politika felé.

Megítélésem szerint a volt felhasználóknak kell megtervezniük az ellátást - amiben Önök, orvosok is sokat tehetnek.. Az a sikeres rehabilitátor, aki már rehabilitálódott és hitelesen segít a sorstársaknak. A pszichiátriai orvosi modellel az a baj, hogy a mai pszichiátriai intézetek kvázi internálótáborok. Ezért inkább több tapintatos érintésre, gyógyfürdőkre, szanatóriumokra volna szükség és nem elegendő havi 30.000.- forint, annak tükrében, hogy pénzért ma is bent tarthat a család egy nem kívánatos rokont. A gyógyító pedagógiai, fogyatékossági kibővítése indokolt annak, ami orvosi modell - mégpedig közösségi irányban - az épek és sérültek együttmĹąködésében. Ön hogyan tanít, ha ennyi a baj a betegekkel? Radó Iván közléseiben mi a baj? Miért baj, ha szólnak a betegek?

Az orvosi modell mĹąködése így fest: a betegeket magukra hagyják és az ápolókat is. Ezért kéne az MPT-nek és az OPK-nak együttmĹąködni a betegekkel.

Megjegyzem, az egyik referált esetét ismerem. A múltkor szólított meg a HÉV-en a bĹąnöző-drogos betegük és hosszasan mondta el, hogy milyen sokat segítettem egy közösségi ellátásban neki, milyen türelmes voltam vele. Miért kéne bĹąnözőnek bélyegezni egy gyógypedagógiai sérültet? Várom válaszát.

üdvözlettel:
SA.


Válasz erre
6

Gombos Gábor

2011-01-26 21:27:07

Attila, ez remek. Ezt viszem az ensz bizottságba. Amúgy megdöbbenek,
hogy nálunk a reformszakmát se érdekli, hogy teljesíti-e a nemzetközi
kötelezettségét

 


Válasz erre
7

dr. Harangozó Judit

2011-01-26 21:38:34

Kedves László!


Köszönöm az alapos beszámolót! Én már vagy 15 éve dolgoztam akut osztályon (a bp-i klinika intenzív osztályán) , és azóta úgy látszik sokat változott a helyzet. Miközben a drog, a durvaság terjedésével, továbbá a gondozás visszaszorulása révét (gondolom) fokozódik a violens helyzetek esélye, a szakma egyre kevesebb joggal és eszközzel rendelkezik. A vezető orvosok is nehéz helyzetben lehetnek, amikor lehetetlen körülmények közt kell "jó minőséget" és "biztonságot" szavatolni, hitelesen képviselni. Tényleg lehet, hogy emiatt is állt fel több osztályvezető és mentek el a szakorvosok.

Ugyanakkor tavaly az EU fogyatékosjogokkal foglalkozó FRA konferenciáján (beszámoltam a tapasztalataimról a LEF-en) azt tapasztaltam, hogy jelentős konszenzus van a jogvédő oldalon azzal kapcsolatban, hogy a pszichiátriához a kínzás jelzőt is oda-odakapcsolják és a korlátozás teljes mértékű kivonására szavaznak. Ott a kevés résztvevő pszichiáter egyikeként védtem én is a szakma becsületét. (Korábban ugyanezt fogalmazta meg Gombos Gábor a LEF-en, akivel szintén nagy vitába keveredtem). (Ugyanakkor abból is többet megértettem, hogyan lehet számomra ilyen elképesztő dolgot képzelni és javasolni. Ha van lehetőség korlátozásra, akkor ez a gyakorlat nem csak jó kezekbe kerülhet, elharapódzhat. Erről érdekes dolgokat írt Wernigg Robi Angliából, ahol az ambuláns kényszerkezelés is megy: hogyan kezd el "kiterjedni" ez is olyan helyzetekre is, amelyek nem indokolják.) Arra tehát nem számíthatunk, hogy az EU-ban a jogi nyomás csökken, sőt.

A konkrét esetet nem ismerem kellőképpen, Radó Iván véleményét sem olvastam. Gondoltam előbb meg kellene várni a kivizsgálást. A János kh-ban viszont úgy tudom, hogy 50 betegre volt egy nővér. Nagykállóban megoldották a folyamatos és jelentős személyi jelenlétet. A kettő közt nagy a különbség. Én személy szerint már írtam levelet, vagy 15 éve, hogy bizonyos körülmények mellett nem tudom osztályvezetőként vállalni a felelősséget az ellátásért, erre azért minden vezetőnek van joga.

Az akut ellátás megítélésem szerint megújításra szorul: sokkal komolyabb humán-erőforrás és biztonsági protokoll szükséges minden akut ellátást végző osztályon. A tervezett forenzikus osztály nem fogja megoldani az akut ellátás elképesztő problémáit. A betegeket nem lehet majd a "mentőbejárattól" átkísérni az egy (és vsz. hamar beduguló) forenzikus osztályra, nyilván ennek komoly jogi procedúrája lesz majd. Addig pedig beteg marad a "küldő" osztályon. Ezért is javasoltuk korábban Silling Tiborral és a PÉF-fel is egyetértésben, hogy előbb kellene létrehozni minden akut ellátást végző osztályon a biztonsági protokollokat, - sokkal magasabb humán erőforrással, a személyzet kommunikációs és agressziókezelésre történő felkészítésével és biztonsági lehetőségekkel, - és utána kellene a forenzikus osztállyal foglalkozni, annál is inkább, mivel ennek a jogi protokollja tudomásom szerint még kidolgozatlan. A PÉF előállt egy olyan, hasonlóan a területi osztályokat erősítő javaslattal is, amelyet az IMEI vezetője jegyez szakértőként.

Az OPNI bezárását követően a jelenlegi kormány helyreállítási, jóvátételi aktivitására reagálva, a gondozók megmentése mellett ezt tartottam volna prioritásnak, és persze a független és jól működő OPK-t (de inkább ágyak nélkül). Ez esetben lett is volna pénz minderre.

Így viszont a dolgozók és a betegek egyaránt áldozatok a jelenlegi helyzetben. Vannak közös érdekeink is az akut szolgáltatások megújításában, ezeket volna jó mihamarabb megtalálnunk.

Üdv

HJ


Válasz erre
8

Seress Attila

2011-01-26 21:39:10

Kedves Haraszti Főorvos Úr,

Köszönöm azt, hogy leírta a tapasztalatait. Megítélésem szerint az arroganciára a megbékélés közösségi tanulása jó. Ha annak idején olvasta a javaslatomat: a kórházakba is javasoltam helyi érdek képviseleti fórumokat.

A társadalom nem a pszichiátrián veri el a port, ha nagy a baj, vagy rosszul esik a beteg.

A hazai pszichiátriai ellátórendszer mai fejlesztésének egyik üzenete: egy központi kényszer-institúcióért kiáltanak a politika felé.

Megítélésem szerint a volt felhasználóknak kell megtervezniük az ellátást - amiben Önök, orvosok is sokat tehetnek.. Az a sikeres rehabilitátor, aki már rehabilitálódott és hitelesen segít a sorstársaknak. A pszichiátriai orvosi modellel az a baj, hogy a mai pszichiátriai intézetek kvázi internálótáborok. Ezért inkább több tapintatos érintésre, gyógyfürdőkre, szanatóriumokra volna szükség és nem elegendő havi 30.000.- forint, annak tükrében, hogy pénzért ma is bent tarthat a család egy nem kívánatos rokont. A gyógyító pedagógiai, fogyatékossági kibővítése indokolt annak, ami orvosi modell - mégpedig közösségi irányban - az épek és sérültek együttműködésében. Ön hogyan tanít, ha ennyi a baj a betegekkel? Radó Iván közléseiben mi a baj? Miért baj, ha szólnak a betegek?

Az orvosi modell működése így fest: a betegeket magukra hagyják és az ápolókat is. Ezért kéne az MPT-nek és az OPK-nak együttműködni a betegekkel.

Megjegyzem, az egyik referált esetét ismerem. A múltkor szólított meg a HÉV-en a bűnöző-drogos betegük és hosszasan mondta el, hogy milyen sokat segítettem egy közösségi ellátásban neki, milyen türelmes voltam vele. Miért kéne bűnözőnek bélyegezni egy gyógypedagógiai sérültet? Várom válaszát.

üdvözlettel:
SA.


Válasz erre
9

dr. Dinya Zoltán

2011-01-26 21:16:47

Kedves Judit!

Kb 3-4 évvel ezelőtt, pár hónapot dolgoztam Nagykállóban, mielőtt a jelenlegi kórházi munkahelyem megkeresését elfogadtam.
Sajnos az általános problémákra Nagykállóban sem volt megoldás, sőt őrzős kórterem ide-oda, csak a II. osztályon történt akkor fél év alatt (!) 2 vagy 3 önakasztás a vizesblokkban, volt nővérbántalmazás, stb. Nagykállóban a papírmunka és a minőségbiztosítás az átlagnál jóval nagyobb súllyal esett latba, így a vezetés megpróbált kidolgozni egy újabb Ĺąrlapot, amit ki kellett tölteni kockázatbecslő skálaként, hogy beteget ki lehessen helyezni a "nyíltabb" kórtermekbe. Ez be is lett vezetve, de nem sokkal ezután máris jött az újabb öngyilkosság... Az agresszivitás ellen sem volt ellenszer, azt pl már csak a médiában olvastam róluk, hogy ügyeletben egy beteg eltorlaszolta magát a WC-ben, és csak a kihívott kommandósok hozták ki onnan.
Félre ne értse senki, nem bántani akarom Nagykállót, csak jelezem, hogy az általam személyesen tapasztaltak alapján a Bölcsek Kövét ott sem találták meg.... Talán mert nem is létezik. Szakmánk beteganyaga kapcsán sajnos ez valamennyire adott kockázat a legjobban kommunikáló team esetén is, ami ugyanúgy fennáll, mint a sebészeknél a mĹątéti rizikótényezők, és kis balszerencsével akár halmozottan is jöhet a baj.

Persze tegyünk meg ellene mindent, amit lehet, és szakmai ajánlásokat is jó lenne kidolgozni, pl ápolók minimális száma mĹąszakonként, minden mĹąszakban arányában mennyi férfiápoló legyen, pánik-kapcsoló felszerelése amin a kórházi biztonságiak hívhatók baj esetén, stb., de a jelenlegi finanszírozási helyzetben a kórházvezetőket valószínĹąleg nehéz lesz meggyőzni olyan létszám/költségnövekedésről, ami nem törvényi előírás, vagy nem hoz plusz bevételt a kórháznak. Jelenleg is nagyon sok olyan előírás létezik, amit be kéne tartani, de gyakorlatilag sehol sem érvényesíthető, így önmagában egy újabb ajánlással félek, jó eséllyel csak ezek száma gyarapodhat.

A Nagy Központi Forenzikus Osztálytól sem tudom, mit remélhetünk, mert ettől még az első, igazi "csatákat" ugyanúgy a végeken kellene megvívni. Ha már rendezni tudtuk annyira az állapotát, hogy B.pestig 3-4 órán át mentővel rendben-biztonságban szállítható (vagy lesznek ehhez speciális forenzikus mentőszemélyzetek is?), akkor tulajdonképpen már nem is kell szállítani, mert félig már megoldottuk a problémát. És kíváncsi vagyok ennek a majdani osztálynak a kapacitására, a betegek odautalásának módjára, gyorsaságára, meddig marad ott a beteg, stb.

Nem vagyok túl optimista....

Dr. Dinya Zoltán


Válasz erre
10

dr. Harangozó Judit

2011-01-26 21:19:22

Részlet RI leveléből:

Egészen pontosan ezt nyilatkoztam, érdemes pontosan idézni:

Radó Iván, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum elnöke lapunknak azt mondja: pszichiátrián arra hivatkozni, hogy nem volt elég dolgozó olyan, mint szemészeten azt mondani, nem volt elég tükör: “akkor nem szabad mĹąteni.” Ő azt mondja: elmulasztották a megfelelő körültekintést, “mĹąhiba történt.” “Nem olyan régen a győri kórházban történt, hogy egy idős ember kiugrott a kórház ablakán. Ezek mind felvetik a felelősség kérdését”- mondja.

(HJ)
 


Válasz erre
11

dr. Lajtavári László

2011-01-26 21:19:48

Kedves Fórumozók!

Ivánnal egyetértek. A tervezett és fokozott biztonsággal mĹąködő új Intézet felállítása ezt a mostani tragikus történést nem fogja megoldani.
Nem az éjszakai mĹąszakba beosztott ápolók létszámával, sem a bármikor elérhető ügyeletes szakorvos hiányával, sem a biztonsági rendszerekkel ( megerősített ablakok, állandó belső videórendszer , a jól átlátható és jól strukturált figyelői struktúra) nem volt gond. Ennél " fokozottabb" biztonsági rendszert én nem tudok elképzelni.
Jelen esetben a kórház főigazgatósága is azonnal intézkedett ( tudomásom szerint az első alkalommal valóban hatékonyan!) az összes beosztott munkatárs ellen fegyelmi eljárás indult. ( emlékezetem szerint első alkalommal!)

Az egészségügyi ( minisztériumi) vezetés, a mindenkori politikai vezetéssel karöltve évtizedek óta mutat, szinte teljes érdektelenséget a pszichiátriai ellátórendszer irányában.
Az osztályon, ahol most ez a tragédia megtörtént évtizedekig dolgoztam és soha egyetlen politikust még nem láttam bejönni és az érdeklődés legcsekélyebb jelét sem mutatni.
Biztos vagyok abban, hogy az egészségügy irányítói nem tudják mi a különbség az " intézményes" és " közösségi bázisú" ellátórendszer között.
Ezért tartom teljesen hibásnak a Lipót bezárása, vagy a tervezett új pszichiátriai intézet felállítása körüli vitát.

Az osztályvezető főorvos ennél biztonságosabb és részéről jobban ellenőrzött " zárt részleget" nem alakíthatott ki.!

A pszichiátriai ellátórendszer és a pszichiátriai betegek sorsa iránti szinte teljes és rendszereken, kormányzati struktúrákon átívelő érdektelenség, a magyar lakosság lelki egészség promotio és preventio állandó halogatása, a fejlettebb országokban évtizedek óta paradigmaként elfogadott " dezinstitucionalizálódás" tagadása, az utóbbi időben ( ls. 2010 szept.23.-a MTV1) fokozódó, a mentális problémákban érintettek stigmatizálása, álviták és álmegoldások szinte előre jósolhatóan növelni fogják a fenti tragikus esetek előfordulásának valószínĹąségét.

Magam részéről minden érintettel ( segítőkkel és betegekkel) egyaránt) csak együttérezni tudok, nyilván követtek el mulasztásokat. Nyilván rajtuk csattan majd az ostor.
Magam részéről a problémát sokkal bonyolultabbnak és mind politikai, mind szakmapolitikai szinten évtizedek óta hÚzódó össztársadalmi felelőtlenség következményének látom.

És szívesen megbeszélném ezt a kérdést bárkivel, bármikor: dr.Lajtavári László

 


Válasz erre
12

Ács Andrea

2011-01-26 21:20:59

Kedves Mindenki!

Nem sĹąrĹąn ragadok tollat(pontosabban billentyĹąt, csak az jobban
hangzik). Most mégis napok óta cikáznak a fejemben a gondolatok, ahogy
olvasom Haraszti László, Harangozó doktornő, Tunyi Tünde illetve Dinya
doktor levelét, és ezekből a gondolatokból néhány kikívánkozik.
Mindannyiuk levelében nagy igazságok kerültek megfogalmazásra, és
örvendetes, hogy foglalkozik valaki az akut pszichiátriai betegellátás
hiányosságainak ápolókat érintő részével is.(Ugyanakkor szomorú, hogy
egy sajnálatos, végzetes eset adja ehhez az apropót.)Az ápolói pályán
eltöltött 23 évből 21 volt, amit pszichiátrián dolgoztam le. Mielőtt
Nappali Kórházban lettem főnővér, évekig akut osztályon ápoltam, de
később a főnővéri munka mellett is vállaltam éjszakai mĹąszakot az akut
részlegen. Megszámlálhatatlan olyan emlék villan be azokra az évekre
gondolva, amelyek kitörölhetetlenek, és a pályához való viszonyulásomban
meghatározó jelentőségĹąek voltak. Emlékszem, mikor fiatal ápolóként a
nyári szabadságok idején 24 óráztam a zárt osztályon,(az éjszakai 12-t
egyedül). A 6 ágyas kórteremben félrenyelő, fuldokló kataton beteg
légutainak leszívásában a szomszéd ágyon fekvő, jobb állapotú
delíriummal kezelt beteget hívtam segítségül. Emlékszem arra, amikor a
mentősök által bekísért 120 kilós paranoid betegnek való közel 1 óra
könyörgés után, az 50 kilós ügyeletes orvos csendben kihívatta velem a
rendőrséget, majd a kiérkező rendőr a páciensre nézve erősítést hívott.
Így lehetett beadni az Overdose-nak is elegendő vénás nyugtatót. Élénken
él bennem az emlék, amikor egy téveszméit kiabálva hangoztató, nagyon
nyugtalan beteg elé gyakorlatilag odatolt az osztályon lévő orvos,(ma
intézményigazgató)és szinte futva a szobájáig, bentről telefonálta ki a
beadandó gyógyszeradagot. Emlékszem repülő virágcserepekre, fejjel
betört üvegajtóra, haránt impulzusból eredő váratlan pofonra, földhöz
vágott televízióra és száz meg száz olyan szituációra, amelyet azt
hiszem meg kellett élnem ahhoz, hogy ma úgy viszonyulhassak a
betegekhez, ahogyan teszem. Ilyen emlékei nyilván mindenkinek vannak,
aki valaha is akut osztályon dolgozott. Van viszont az én emlékeimben
egy igen fontos mozzanat! Emlékszem azokra az esetmegbeszélő csoportokra
is, ahol én az ápoló kollégáimmal együtt segítséget kaptam az imént
megvillantott történések feldolgozására. Lehetőség volt kérdezni, az
egyes betegekkel való megfelelő bánásmódot elsajátítani, tanulni. Volt
rendszeres személyzeti csoport is, független szupervízor vezetésével,
mely segített a teamtagoknak az együttmĹąködésben, a negatív érzések,
személyes problémák megbeszélésében, ezáltal javítva a közös munka
hatékonyságát. A teammunka lehet az egyik kulcsa az akut
betegellátásnak, amely Harangozó Judit levelében is megjelenik. Nagyot
változott a pszichiátriai ellátás az elmúlt két évtized alatt. Előnyére
változott abban, hogy ma már az ÁNTSZ által előírt minimumfeltételek nem
engednék meg a 25 ágyas zárt osztályon egy éjszakás ápoló jelenlétét, és
az intézmények ezt igyekeznek is betartani.(Remélem nem vagyok túl naiv,
amiért ezt gondolom.) Változtak a betegek is. Ma már ritkán lehet látni
olyan súlyos kataton állapotokat, stuport, krisztallizációt, a megfelelő
gondozásnak, és a modern gyógyszereknek köszönhetően.
A személyiségzavarban szenvedők, a drog és alkoholbetegek viszont egyre
nagyobb számban fordulnak elő a pszichiátriákon, és speciális bánásmódot
igényelnek. Nagyon kellene a teamek munkáját segítő olyan fórum, ahol
megkapják a szakdolgozók azt a segítséget, támogatást, amelyben nekem
részem volt a 90-es években az akut osztályon, és utána a Nappali
Kórházban is.(Nyilván nem a véletlen mĹąve, hogy mindkét helyen Harangozó
Judittal dolgoztam együtt.) Egy 2006-ban írt szakdolgozathoz kérdőíves
felmérést készítettem a Klinika nővéreit vizsgálva, hogy érzésük szerint
mennyi segítséget kapnak az agresszív betegekkel való munkájuk során,
segíti-e őket a munkahely a stresszkezelésben, van-e olyan fórum, ahol
beszélhetnek megelőzésről, megfelelő viselkedésről, kommunikációról. Az
eredmény lesújtó lett, és ápolás vezetői "ajánlás" okán nem is nagyon
hoztam nyilvánosságra, nem publikáltam sehol.(A vizsgálat eredményei
egyébként több ponton egyeznek Tünde kutatásának eredményeivel.)
Szomorú, hogy ma mindent pénzben mérünk, és amit 20 éve még értéknek
gondoltunk, az most fölösleges költségtényező lehet. Pénzben(HBCS
pontokban)mérjük a betegeket. Pénzben mérik az intézmények az ápolók
továbbtanulását.(Nem kell egyetemi okleveles ápoló, mert többet kell
neki fizetni.)Nem kell minden osztályra főnővér.(Ha az egyik osztály
főnővérére rábízzuk a másik osztályt is, azt a státuszt meg lehet
szüntetni.)Tulajdonképpen nem kell egy folyosó két végén lévő, eltérő
profilú akut osztályra két nővérgárda. Egy emelet, egy folyosó, egy
főnővér, miért ne lehetne csak egy szakdolgozói csoport, aki a két
részleget ellátja? Mennyi pénzt lehetne spórolni a feleslegessé vált
ápolók elküldésével?(Ez groteszkül hangzik, de sajnos
megtörtént.Szerencsére akkora ellenállásba ütközött a "kis bohém docensi
ötlet" hogy csak terv maradt, de az ördög nem alszik!)Azt hiszem anyagi
okai lehetnek annak is, hogy a Tunyi Tünde által szervezett agresszió
megelőzést, illetve kezelést oktató tréning csak 1-2 helyre jutott el.
Egy magyar származású, hosszú ideje németországi pszichiátrián dolgozó,
kiváló szakdolgozó kolléga, és a többi tréner komoly segítséget
nyújthatna az akut betegek ellátásához, kitérve annak kommunikációs,
fizikai, jogi és adminisztratív aspektusaira is. A nővérek egyénileg nem
tudják a tréningen való részvételre rááldozni azt a néhány ezer forintot
sem, az intézmények pedig megint csak nem fizetik ki a dolgozóiknak.(Na
persze tudok kivételről, a többször emlegetett Nagykálló volt az első,
ahol a dolgozók ilyen képzésben részesülhettek.) Pénz lett az
ápolóképzések mozgatórugója is. A korábban jól mĹąködő ápolóképző iskolák
megszüntetésével új vállalkozási formák ütötték fel a fejüket. Hogy Dr
Balogh Zoltánt, a Szakdolgozói Kamara elnökét idézzem, "belvárosi
bérházak emeleti lakásába bejegyzett Himi-Humi BT-k végeznek jó pénzért
ápolóképzést, kétséges színvonalon." Amikor jómagam több tanfolyam, a
pszichiátriai szakápoló képzés illetve két egészségügyi főiskola
elvégzése után hiába kutatok az emlékezetemben(és a tankönyvekben), hogy
mit tanítottak nekem az akut pszichiátriai betegek egységes ellátási
standardjairól, mit ír a protokoll agresszív beteg ellátása kapcsán,
akkor a profitra éhező magán képzőintézmények hogyan tudják ezt
hallgatóiknak megtanítani? (Őszintén elmondhatom, hogy én kezdőként a
legtöbbet az akkor körülöttem dolgozó, nagy tudású, tapasztalt
kollégáktól, és maguktól a betegektől tanultam.)
A Bölcsek Köve(lásd Dinya doktor levele) a pszichiátriában talán nem is
fellelhető, agresszió volt, van, lesz. Vannak országok, akik viszont
mégiscsak találtak valami efféle kőhöz hasonlót. 1998-ban az ausztráliai
Warrnambool városában tanulmányúton járva legalábbis ezt
éreztem.(Túllépve a dezinstitucionalizálódás nehéz döntésein, már nem
arra összpontosítottak, hogy milyen módszerekkel, erőforrásokkal lássák
el a forenzikus betegeket, hanem hogy milyen módon lehetne elkerülni,
megelőzni, hogy bármelyik beteg olyan állapotúvá váljon, hogy kiemelt
biztonságú részlegre legyen szüksége. Az akkor 25 ezres populációnak egy
10 ágyas pszichiátriai fekvőbeteg részleg elegendőnek bizonyult. Pedig a
pszichiátriai betegségek, betegek nem különböznek nemzetenként.)
Lajtavári doktornak minden szavával egyet értek. Az egészségügy
irányítói valóban nem ismerik az intézményes és a közösségi alapú
ellátás közötti különbséget. Talán azért sem, mert ha érintettek a
problémában, megpróbálják a legdiszkrétebb módon, a magyar pszichiátria
valamelyik "nagyágyújának" privát segítségét kérni. (Bár én találkoztam
politikussal intézményi keretek között, de oda is a privát segítségért
jött.)
Magam is úgy gondolom, hogy a probléma egy hosszú, össztársadalmi szintĹą
folyamat része. A Nyírő Gyula Kórházban történt tragikus eset egy röpke
pillanatra megint a pszichiátriára irányította a figyelmet, lépten-
nyomon nyilatkozatokat látunk az ügy kapcsán. Nyilatkoznak "nagyágyúk",
illetékesek, kompetens és kevésbé kompetens személyek. Aztán megmondjam
mi lesz? ValószínĹąleg semmi. A korábbi hasonló esetek után is hamar
"elült a vihar", és más ügy került a médiaérdeklődés középpontjába. A
Szakdolgozói Kamara, vagy egyéb szervezetek javaslatai, kezdeményezései,
a változtatásra irányuló átfogó cselekvési tervei pedig
"jegelésre"kerültek. Félek, hogy ezt most sem lesz másként.

Elnézést a hosszú levélért. Sajnálom a meggyilkolt embert, együtt érzek
az akkor mĹąszakban lévő szakdolgozókkal, akiknek nagyon nehéz lehet ezt
feldolgozni, de sajnálom a tett elkövetőjét is, hiszen 20 évesen olyan
terhet vett magára, amit egy életen át cipelni fog.

Tisztelettel kívánok mindenkinek jó munkát!

Ács Andrea


Válasz erre
13

dr. Harangozó Judit

2011-01-26 21:25:01

Kedves Fórumozók!

A Nyírőben lezajlott gyilkosságot követő fórumos vita nagyon sok értékes
szempontot vetett fel. Lényegében le is írhatnánk a biztonságnövelés főbb
szempontjait, - amik a levelekben is megfogalmazásra kerültek -, egy szakmai
javaslat formájában. Az ápolói szervezetek megfelelő hátteret adhatnának, de
ha ez nehézkes, a LEF maga is kijöhet ilyen javaslattal, ahogyan a korai
időkben pl. önálló javaslattal álltunk elő a nappali kórházakkal
kapcsolatban és erről tárgyaltunk is a minisztériumban. Ebben az esetben a
javaslatot név szerint jegyzik azok, akik egyetértenek, ill. akik írták.

Én azt furcsállom, hogy szinte mindenki belátja, hogy a forenzikus osztály
nem fogja megoldani az akut pszichiátriai osztályok gondjait, vagy nagyrészt
nem ,mégis a szakmai kommunikációban szinte mindig ennek szükségességére
hívja fel a közvélemény figyelmét a "szakma". Majd' minden, a közvélemény
előtt megjelenő ellátási és más problémáról a Lipót és a forenzikus osztály
jut mindenkinek az eszébe. Kivételt képez az én, Silling Tibor és a PÉF
állásfoglalása és nyilvános kommunikációja, ha jól tudom.

Nem nagyon értem, hogy azok a kh-i főorvosok, főápolók, akik naponta
kínlódnak ezekkel a problémákkal, és látják a betegek helyzetét, miért nem
adtak még hangot annak a szakmai berkekben és a nyilvános kommunikációban,
hogy minden akut osztálynak szüksége van olyasféle dolgokra, mint amikről
Wernigg Robi és Ács Andrea írt le a levelében, sőt, ez vsz. előbbre való,
mint a forenzikus osztály, hiszen ide azért nem lehet majd rögvest átutalni
a beérkező betegeket. A forenzikus osztály gondolata már évek óta kering a
szakmai közéletben, az előző kormány idején Meggyaszai Melinda több évre
taksálta azt, hogy a jogi hátterét ki lehet dolgozni. Az akut ellátás
fejlesztése is pénzigényes, meg másra is szükség van, de ha nem
kommunikáljuk ennek szükségességét, forrásigényét, senkinek nem fog eszébe
jutni ezzel foglalkozni, erre költeni.

Üdv:HJ


Válasz erre
14

dr. Ratkóczi Éva

2011-01-26 21:25:31

Kedves Fórumozók!

Nagyon jó ötletnek tartom a közös fellépést.
Vigyáznunk kellene viszont arra, hogy nem váljunk (mi is, illetve
megint) "hasítás" áldozatává, mert az csak rontana az ügynek.

Nem állítanám szembe a javaslatainkat a forenzikus osztály
szükségességével. Egyrészt, mert az már vsz. úgyis meglesz, másrészt,
mert nem biztos, hogy baj, ha van egy külön ilyen osztály, harmadrészt
és legfőképp azért, mert tényleg nem ellentétesek ezzel az alábbi
javaslatok. Így feleslegesen húznánk ki a gyufát sokakból a szembe
állítással.

Természetesen a közösségi pszichiátriai gondolkodásmód és ellátási
formák megelőző szerepének a hangsúlyozása mellett, a meglévő
pszichiátriai osztályok modernizálását és megerősítését kellene ez
esetben előtérbe helyezni. A jelenleginél nagyobb létszámú, jól
képzett és jól (vagy legalább jobban) fizetett (rendes veszélyességi
pótlékkal kiegészített díjazású), nemcsak női ápolókból álló ápolói
személyzettel való megerősítés fontosságát egészen biztos, hogy az
ország összes pszichiátriai osztályán evidenciaként fogadnák, ezért ez
alkalmas lenne a "szakma" magunk mellé állítására. Ezt az alapot aztán
kiegészíthetjük sok mindennel, akkor ennek a hátszelén már a többi is
beúszna az agyakba.

Nem azt kell tehát szerintem mondani, hogy a forenzikus o. hülyeség,
meg felesleges, meg hogy, ha ez meg ez így meg úgy lenne, akkor nem is
lenne rá szükség, hanem azt, hogy önmagában nem elég; nem fogja
megoldani a váratlan, előre kiszámíthatatlan agressziv események
problémáját, amivel az ország összes akut pszichiátriáján a forenzikus
osztály megszületése után is pontosan olyan gyakran fognak majd
találkozni, és a körülmények változatlansága mellett épp oly
tehetetlenül fognak ezekkel szemben állni, mint előtte.

Hangsúlyoznám azt is, hogy a halálesetek csak a jéghegy csúcsai, és
csak véletlen szerencse, hogy nincs több belőlük azokon a súlyos,
magatehetetlen, leépült betegeket, akut, nyugtalan, vagy éppen a
legyógyszereléstől úgyszintén magatehetetlen pszichotikus betegeket,
megvonásos drogbetegeket és érzelmileg labilis, sérülékeny,
lobbanékony, személyiségzavarral küzdő betegeket együtt ápoló
osztályokon, ahol e betegek naphosszat magukra vannak hagyatva,
általában jelző csengő nélkül (!) összerakva egy kórterembe, ahol a
személyzet csak a konkrét ápolási vagy orvosi feladatok elvégzésének
erejéig pillant be hozzájuk.

Mindenkinek üdv, R.Éva


Válasz erre
15

ifj. dr. Wernigg Róbert

2011-01-26 22:05:24

Kedves Judit!

Most már címet fogok adni minden levelemnek, mert a múltkor elmulasztottam, így a véleményem Dinya Zoli nevével a címben jelent meg, félreértésre adva ezzel okot.

Szerintem a magas biztonságú osztály létrehozása indokolt. A kérdés kapcsán más problémák merülnek fel:

- csúsztatás: kampányszerű álmegoldással pipálnak ki egy általános problémát
- problémákban és az azokat korrigáló szerkezeti egységekben gondolkoznak (problémacentrikus és strukturális gondolkodásmód, politikusokra igen jellemző), és csak másodsorban merül fel a tényleges cél, a népesség mentális egészség fenntartása / visszaállítása (megoldásközpontú és funkcionális gondolkodásmód)

A valódi megoldás a biztonságos ellátási gyakorlat elveinek a kidolgozása lehet (amelyhez másodlagosan hozzátartozik a szerkezeti igények megfogalmazása, de csak másodlagosan).

Példa: említetted a kötelező közösségi gyógykezelést. Én pl. ha Radó Iván megkövez, akkor is hiszek abban, hogy akár ennek is lehet jó gyakorlata. Éppen ma voltunk az ezt felülvizsgáló menedzseri meghallgatáson az egyik kötelező gyógykezelés alatt álló beteggel kapcsolatban, ami ma szokatlanul könnyed hangvételű volt, és "mindössze" háromnegyed órát vett igénybe (általában másfél-két óra szokott lenni, és inkább bírósági tárgyalásra emlékeztet). Végletesen szétcsúszott nőbetegről beszélünk, akit mindenféle gazfickók kihasználtak, gyermekét veszélyeztette és szétesetten, hajléktalanként kóborolt a nagyvilágban, 27-szer volt kórházban, 6-szor kötelező beutalással, magas biztonságú osztályon. Ma félévi kötelező közösségi gyógykezelés után azt mondta, hogy olyan boldog, mint még soha életében, ilyen szép helyen még sohasem lakott (félúti ház, tényleg gyönyörű), és nyáron férjhez megy. Jelenleg azt tervezzük, hogy visszautaljuk a "szokvány" pszichiátriai ellátásba (talán emlékszel, hogy intenzív otthongondozási csoportot vezetek). A menedzserek gratuláltak a kezelési tervhez, amit bezsebeltem, jóllehet az nem az én érdemem volt, hanem az előző orvosé (akivel szemben a hölgynek mérgeztetéses téveseszméi vannak) és a szociális munkásé (akit pedig időnként elküld egyéb tájakra).

Szóval mindenre van jó gyakorlat, a kötelező gyógykezelésre és a biztonságos ellátásra is. Bíztatásként mondom, hogy ahol most dolgozom, ott a betegek 9%-a lépett fel eddig tettleg az ellátó személyzettel szemben. A legutóbbi incidens néhány héttel azelőtt történt, hogy idejöttem: az elődömet csúnyán megverte egy pszichotikus beteg. Azóta sem lettünk sem többen, sem jobban felszerelve. Mégis, a mostani menedzserrel igen szigorú kockázatkezelési protokollt vezettünk be, amit következetesen betartunk. Eddig - el ne kiabáljam - nem volt senkivel probléma. Már csak hogy dicsekedjek még egy kicsit.

Én elég kreatív energiát látok a Fórum olvasóiban ahhoz, hogy kidolgozzuk a biztonságos ellátás koncepcióját, amelyhez aztán lehet konkrét gyakorlati terveket készíteni. Javaslom, hogy a kockázatbecslés és -kezelés alapelveiből induljunk ki, szerintem jó gyakorlati modell.

Üdvözlettel,

Wernigg R.
 


Válasz erre
16

Fikinger Zsuzsanna

2011-01-26 21:26:18

Tisztelt Listatagok és Andrea!
Egy bentlakásos,különböző mértékben fogyatékos embereket gondozó otthonban is naponta szembe kell nézni különböző esetekkel,és ott még veszélyességi pótlék sincs.
Éjjel több mint 30 betegre 1 szakápoló,nappal 15-18-ra nemegyszer 1 szakápoló egyedül.
Mindezt havi 80-90 ezer körül honorálják...
Csak szívből és hivatásból lehet hosszútávon bevállalni....
Zsuzsanna


Válasz erre
17

ifj. dr. Wernigg Róbert

2011-01-26 21:44:49

Mindenkinek Boldog Újévet kívánok!

D. Zolinak:

A kórházvezetők azt értik, amit a saját nyelvükön elmondunk nekik. A maguk részéről valóban nem fogják azt érteni, ha csak azt mondjuk, hogy hát így nem biztonságos, meg úgy nem biztonságos, mert ők maguk nincsenek ott, és nem tapasztalják. Azt azonban rögtön megértik, ha egy beteg meghal, a hozzátartozókat felbiztatja egy ügyes ügyvéd, és hosszas pereskedés után sokmillióra elmeszelik a kórházat. Netán még a címlapra is kerülnek, és korántsem hízelgő kontextusban. Esetleg egy sérült dolgozó kártérítési pert akaszt a nyakukba stb. stb. stb.

Tehát szerintem a dolog technikája az, hogy - sajnos - meg kell várni, amíg kritikus esemény történik, és rögtön utána, amikor a legnagyobb a pánik, kifejezni aggályainkat a fent említett lehetséges következményekkel kapcsolatban, majd - gondolkodási időt nem hagyva - kész megoldási javaslattal előállni: pánikgomb, megfigyelő helyiség, plusz személyzet. Ehhez a költségszámítást mellékelni, egyúttal felhívni a figyelmet arra, hogy ez az összeg nagyságrendben elmarad a pereskedés, sokszoros rendőrségi kivizsgálás meg a lejárató sajtócikk által okozott plusz kiadástól / bevételkieséstől. Én ezt a technikát alkalmaztam anno gondozós koromban, és bevált (egy beteg súlyos öngyilkossági kísérlete után sikerült elérnem, hogy félállásban felvegyenek még egy nyugdíjas orvost, később adminisztrátort és pszichopedagógust is sikerült kiharcolnom a legnagyobb válság közepette).

Egyébként szerintem a személyzet nagyon sok helyen nincs is megfelelően kiképezve az agresszió kezelésére. Mivel az adott pillanatban inkompetensnek (vagy nem adekvát módon kompetensnek) érzik magukat, félnek, és eleve agressziót provokálóan viselkednek esetleg akkor is, ha annak egyébként kicsi lenne a kockázata. Két megoldást látok ezen a fronton: egyrészt az általános, magas színvonalú agresszió-megelőzési / -kezelési tréninget, másrészt a rendészeti feladatok leválasztását a betegellátásról (pl. jól képzett biztonsági szolgálat vagy a Rendőrség gyors elérése révén).

Harmadszor megemlítem, hogy mivel a szakma nem vonzó, a személyzet sok helyütt kontraszelektált, zömmel eleve alkalmatlan vagy kiégett személyekből áll, akiknek a magatartása inkább ront, mint javít az osztályon bekövetkező konfliktusos események lefolyásán. Az egészségügyön belül tapasztalható kollektív demoralizálódás sem segít; az eü. ellátás moráljának zászlóvivői azonban maguk az orvosok kell hogy legyenek. Amíg az orvosok (akik a modell-magatartást képviselik) hozzállása demoralizált / demoralizáló, addig mit is várhatunk az ápolóktól? A morális aspektust az ápolói pálya vonzóbbá tétele, a jobb minőségű szakemberanyag kinevelése is javíthatja (fizetés, megbecsültség, szakmai minőség és az előrehaladás lehetősége, extra szabadság, egyéb kedvezmények stb.). Az illúziókról pedig, hogy mindez megvalósulhat, nem szabad lemondanunk, mert akkor nem is valósul meg. (Sok helyen pl., ahol a kórházat vagy ellátó egységet vállalkozás üzemelteti, a dolgozóknak sikerült lényegesen jobb munkafeltételeket kiharcolni. A kollektív érdekérvényesítésben még van hova feljődni, de kisebb, helyi szinteken ez egyáltalán nem reménytelen.)

Tehát az előttünk álló feladatokat összefoglalva: 1. kommunikáció a menedzsmenttel a saját nyelvükön a katasztrófa bekövetkezésekor, 2. személyzet megfelelő kiképzése az agresszió megelőzésére, 3. biztonsági szolgálat / Rendőrség bevonása, rendészeti feladatok leválasztása, 4. szakmai feltételek javítása helyi szinten, munkacsoportok személyi összetételének és kollektív moráljának javítása.


Harangozó Juditnak és Tunyi Tündének:

Valóban, a fenti okosságoktól függetlenül az ápolási standardokat az ápolóknak kell kidolgozniuk, különben kevésbé hozzáértő emberek fognak a fejük felett dönteni.


Radó Ivánnak és Lajtavári doktornak:

Ismét csak könnyű préda a műszakban lévő ápoló, aki vagy elkövetett műhibát, vagy nem, de ezt hogyan is bizonyítjuk, amíg azt sem tudjuk, hogy voltak-e az adott esetben ápolási standardok, és valaki megszegte-e azokat? Nagyon egyszerű és kézenfekvő megoldás a kórházvezetés részéről a bűnbakképzés meg a dádá a bot végén lévő ápolókkal szemben, csak éppen rendszerszinten ettől még semmi sem változik. Természetesen ki kell vizsgálni a történteket, de fegyelmi vizsgálatnak csak akkor van helye, ha bizonyíthatóan felmerül a mulasztás ténye. Az, hogy egy beteg teljes személyzet és technikai felszereltség mellett megöl egy másikat, még önmagában nem feltétlenül bizonyíték a mulasztás tényére. A teljes létszámú személyzet sem ülhet ott minden egyes beteg mellett egész idő alatt. Ráadásul az elkövető nem "elmebeteg" volt, hanem drogbeteg, tehát valószínűleg egyszerűen bűnelkövető, nem közvetlenül a betegségéből adódóan. Neki hol a felelőssége?

A fegyelmi eljárás indítása tehát akkor indokolt, ha 1. van szakmai standard (pl. pontos leírás az ápolóktól elvárt tevékenységsorra vonatozóan), 2. valamelyikük vagy mindegyikük indokolatlanul eltért az előírássortól, 3. a bekövetkezett tragédia ezzel ok-okozati összefüggésben van. Na most, én egyik kritériumot sem láttam bizonyítva a fenti történet alapján. Itt tehát csak arra tudok gondolni, hogy a kórházmenedzsment - korántsem lovagiasan, bár annál közismertebb módon - a lehető legvédtelenebb szintre delegálja a felelősséget. Ennek következménye a rendszer diszfunckiójának fokozódása, az ápolók további demoralizálódása, fokozott szorongása és még problémásabb magatartása lesz.

Angliában pl. létezik az "incident reporting" című rendszer: váratlan eseménynél az azt észlelőnek jelentést kell készítenie az Igazgatóságra. A jelentés részét képezi a probléma elemzése, majd javaslat és akcióterv megfogalmazása arra nézve, hogy legközelebb hogyan lehet ezt a problémát ekerülni, illetve milyen változtatásokra van szükség a megelőzés érdekében. Nem kellemes kitölteni, mert rengeteg melóval jár, ráadásul rögtön a vezérigazgató meg még vagy 5 menedzser asztalán megjelenik. Ezután még egyikükkel el is kell beszélgetni a dologról, majd később nyomon követik, hogy az ajánlásaim megvalósultak-e. Szóval az ember nem éppen arra motivált, hogy minél több ilyet kitöltsön. Mégis, valahogyan a tanuló szervezetek megoldásközpontú, "non-blame" kultúráját képviseli. Az égvilágon senki nem hibáztat, csupán segíteni akarnak mindnyájan, hogy ezeket a helyzeteket minél ügyesebben védjem ki a jövőben. Mit mondjak, sokkal jobb érzés ilyen helyen dolgozni, mint ott, ahol 5 percenként letoltak valamiért. Felteszem, hatékonyabb is...

WR


Válasz erre
18

Seress Attila

2011-01-26 21:50:46

Olyan új alkotmányozásra szükség van, amiben a pszichiátriai betegek is szólhatnak. Az alkotmányossági szövegekben és az alkotmány-kódexben jól kitapintható egy pszichiátriát körülhatároló szféra. Ez a pszichiátriai alkotmányossági szféra azonban nem felel meg a tudományos kutatási eredményeknek, megfigyeléseknek, és főként gondolatokat, elveket épít magába, nem pedig tényekre alapozó. Ezért is van az, hogy sok az elvtárs és kevés a tény. Másrészt újabb alkotmány-erejű globális jogi egyezmények és egyezségek erősebbek az avítt nemzetállami alkotmányoknál. Szükség van arra, hogy a lenin-dekrétumok mai hatásait elfelejtsük. A mi közösségünkben egy kedves tájékoztatást kaptam arra, hogy a kényszerítő gyógyszerrel ellátás kapcsán még ma is tovább élnek egyes alacsonyabb jogszabályokban a lenini dekrétumok.

A mai magyar alkotmány, polgári és családjogi kódexek még a nagysztalini-lenini időkből kezelik a fogyatékosságot. A fogyatékossági és pszichiátriai büntető és polgári ügyekben egyetemes tervezést ír elő a törvény és az alkotmánynál is erősebb globális jog.

Juditnak: kérem, látogasson el a honlapomra és ott olvashatja az egyetemes tervezés normáját. egyébként az OEP protokoll is elismeri a nem kényszerítő közösségi utakat.

 

Kedves Judit és Róbert ,

hadd kérdezzem meg rögtön: ha valaki mást ok nélkül kényszerkezelésre küld, akkor a beküldőt kényszer kezelik?

Kérdésem alapja:

a vétek többféle úton-módon kialakulhat, pl. büntető törvénykönyvi kódex, polgári törvénykönyv kódex kapcsán is foglalkozik a jog a vétekkel. A pszichiátriai területen is van ilyen. Ráadásul még deviancia is a régi felfogásban, hogyha valaki zavarja a környezetét és ezért bezárják bírói ítélet nélkül, holott a bűnelkövetőt védi:

aki mást bűncselekménnyel alaptalanul vádol, maga is bűnelkövető
ártatlanság vélelme és védelme.

Ha ez egy egyetemes elv a deviancia (bűnözés) kontrollban, akkor a pszichiátriai ellátás egyetemes tervezése esetén a pszichiátriai jogi tereléseket (pl. kényszergyógykezelés bírósági ítélet nélkül, tehát internálással) megfelelőképpen összhangba kell hozni a fent hivatkozott két fontos btk- elemmel.

Az egyetemes tervezésről a fogyatékossági egyezmények és egyezségek rendelkeznek.

A baj gyökere azonban nem itt van, hanem ott, hogy pl. a Radó Iván által is felvetett alkotmányossági kérdésekre nem mindig jön válasz. De pl. az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy alkotmányellenes az, ha bírósági titkárok kényszerítenek. v.ö. www.pef.hu

Átnéztem pl. Werbőczi Hármaskönyvét, a mostani sztalini pszichológiát nem meghaladó Alkotmányunkat is, az Alkotmánybíróság egyik aktáját is, tanulmányozom a titkosszolgálati aktákat is és kutatásom eredményét fokozatosan adom közre egy ideje.

Pl. ha a fivérem engem pszichiátriai kényszerkezelésre küld, de nem adnak neki igazat, pl. tegyük fel, az ő gyűlölködése miatt, akkor őt fogják kényszer kezelni?

Pl. a hajléktalan elhanyagolt esetének referálása dicséretes. De aki kényszeríteni küldi az elhanyagolt hajléktalanokat, az nem vétkes-e valahol? Itt arra gondolok, hogy ez egyféle csavargó-ellenes dolog a mai 21. században egy picikét. Inkább a bankrendszerben kéne több társadalmi felelősséget vállalni, és kevesebb korrupciót csinálni. Kevesebbet lopni, csalni, hazudni és kevesebb hajléktalan lenne, akiket számosan bizonyára szívesen kényszer kezelnének a jövőben. Pl. a korruptakat nem kényszer kezelik?

Mit mond erre a szociális szakma?

A.
 


Válasz erre
19

Gombos Gábor

2011-01-26 22:00:18

Újabb remek hozzászólás Attilától! Kár, hogy a rá reflektálók
figyelmen kívül hagyják az érvelését és kizárólag saját álláspontjuk
védelmére törekednek. Olyan paradigmában, ami kívül hagyja Attila
paradigmáját. Utóbbi egyúttal az ENSZ Egyezmény alapvetése. Wernigg
dr-nak: a nem önkéntes kezelés nem ördögtől jött gondolat. A
bűnbakkeresés ősi megvalósulása. Viszont tény, hogy nem evidence
based, sőt! És ellentétes az Egyezmény normájával. De ez utóbbi úgy
tűnik, nem érdekli a szakembereket. De legalább a nem létező
bizonyítékokkal el kéne számolniuk. Meg Attila alapkérdésével.
Kényszeríteni fogják-e kezelésre az alaptalanul kényszerítőket? GG

 


Válasz erre
20

ifj. dr. Wernigg Róbert

2011-01-26 22:02:04

Tisztelt Attila!

Az általam említett illetőt nem azért utalták be akárhová is, mert hajléktalan volt, és nem azért lett hajléktalan, mert az állam meg a kapitalizmus milyen csúnyán elbánt vele. Nagy-Britanniában elég erős a szolidaritáselv meg a szociális háló, és pénz is van rá (még most). Az illető személy nyilvánvalóan és súlyosan beteg, és elsősorban azért lett kórházba utalva 26 alkalommal (ennyiszer azért nem véletlenül), mert közvetlenül veszélyeztette a tulajdon gyermekét és saját magát is. A brit ellátási rendszerben éppen elég jogi garancia van arra, hogy valakit ne lehessen "csak úgy" beutalni, csupán azért, mert nem szeretik, csúnyán nézett valakire, extrém elképzelései vannak, vagy ésszerűtlen döntéseket hoz.

Tudom, hogy szociális szférában dolgozók és az ellátórendszer túlélői számára ezt néha nehezebb elfogadni, mint az egészségügyi dolgozóknak, de az agy is lehet beteg éppen úgy, mint a máj vagy a vese. Bizonyos esetekben, ha az agy rosszul működik, azt az illető maga úgy érzékeli, mintha a világ meg az emberek lennének mások körülötte, mások pedig azt hiszik, hogy egyszerűen helytelenül viselkedik az illető. Arra való a szakember, hogy eldöntse, hogy valójában okozhatja-e mindezt az agy biokémiai működési zavara. Mivel azonban nem lehet mindenkinél funkcionális MRI vagy PET vizsgálatot végezni az adott működészavar igazolására, a szakember többnyire arra kényszerül, hogy a rendelkezésre álló információk, a személyes vizsgálat és a tapasztalata alapján döntsön ilyen helyzetekben. Az egyéni szabadságjogok ilyenkor ütközhetnek az egészséghez való joggal és a mások szabadsághoz való jogával is, ezért én is célszerűnek látom a jogi szakemberek bevonását már ebben a fázisban, ahogyan azt Magyarországon jogszabály elő is írja. Nagy-Britanniában ez technikai okokból csak akkor valósul meg, ha az illető fellebbez a gyógykezelés ellen, bár már maga a kötelező beutalás egy elég hosszadalmas, sok szakembert igénylő procedúra önmagában, számos jogi garanciával.

Abban egyetértek, hogy Magyarországon még mindig létezik rossz gyakorlat ezen a téren, de ez nem azt jelenti, hogy a kötelező gyógykezelés elgondolása az ördögtől származik. Megjegyzem, hogy fertőző betegségek esetében is létezik kötelező gyógykezelés, sőt karantén, amely ellen furcsamód mégis kevesen tiltakoznak.

Abban is egyetértünk, hogy a betegek, hozzátartozók sokkal nagyobb mértékben kell, hogy képviseljék magukat az ellátással kapcsolatos döntésekben és a kontrollfolyamatokban. Ez világszerte tendencia, sőt, pl. Angliában afelé haladunk, hogy az ellátást igénybe vevők és hozzátartozóik "részvényesek" lehetnek az egészségügyben, illetve területi szinten a döntéshozatalba is beszállhatnak.

Már ezt a témát nem akarom tovább cifrázni, éppen eleget hozzászóltam. Különben is, a inkább biztonsági elvekről, intézkedésekről akartam kreatív együttgondolkodást elindítani.

Üdvözlettel,

WR


Válasz erre
21

Seress Attila

2011-01-26 22:02:30

Kedves Róbert,

igen, köszönöm.

Szerintem az is agybetegség, ha valaki nem képes olyat gondolni, hogy őt a teremtője teremtette. Jó példa erre Karl Marx, Lenin, Sztalin és az 1989. október 23-a előtti sztalini pszichológiai kényszerre kollaborálók sokasága.

Természetesen az ember olyan lény, aki a bűnbetegsége folytán orvoshoz, paphoz és ügyvédhez fordul, mert rá szorul. Az agy betegségeire jó gyógyszerek vannak már, hála a nyugati orvostudományok fejlődésének. Az agy betegségei azonban máj-betegségből, vesebetegségből, bélbetegségből is így tovább is kialakulhatnak. Úgy is lehet kezelni, kezeltetni az agybajt, ha rendbe betesszük a tüdőt, szívet, májat, epét, vesét, lépet, illetve az üreges szerveket is, úgy mint méh, nemi szervek, bélcsatorna. És úgy is lehet csinálni, hogy agybajra agyra ható gyógyszereket adunk. Én a terápiás gyakorlatomban ezt tudtam alkalmazni, mégpedig sikerrel, olyan személyeknél, akiknél 21-ik életévük előtt gyógypedagógiai betegségkép volt megfigyelhető egy későbbi életszakaszukban akár.

Az alkotmányozás és a globális jogi egyezmények, illetve a keleti-nyugati párbeszéd nagyon fontos, mert a fehér bőrű fehér galléros nyugati civilizáció eléggé erőszakos, két világháborút produkált, irtotta az indiánokat stb.

A kényszerítésről szerintem érdemes valóban tudományosan diskurálni épek és sérültek társadalmi együttműködésében.

A társadalombiztosítás súlyosan diszkriminál, ha a szelíd gyógyszereket nem támogatja, pl. vitaminokat eléggé.

A pszichiátriában a közegészségügyi modellre telepített karantén, oltás és egyéb eljárások, mindenféle erőszakos társadalmi kezeléstervezés hasznos és praktikus lehet, ugyanígy a renitens betegek kötelező közösségi ellátása és a társadalom további telítése erőszakkal.

Szíve-lelke rajta mindenkinek, mit tesznek a leginkább kitett pszichoszociális fogyatékkal élőkkel.

A kényszer- kezeltek fogyatékos személyek?

A.


Válasz erre
22

dr. Harangozó Judit

2011-01-26 22:07:47

Kedves Fórumozók!

Az elmúlt napok és hetek levelezésében ismét felmerültek a kényszerkezeléssel kapcsolatos különféle nézetek. Gombos Gábor és Seress Attila leveleiben megjelent a "pszichiátria mint társadalmi kényszer, kínzás, internálás" gondolata. Kimpián Ildikó érthetően nagy dilemmája, hogy átengedje-e a viselkedészavarral küzdő klienseket a zártosztályos és rendészeti "megoldások" felé, vagy vállalja, hogy szabálytalan. Hasonló konfliktus vsz. minden szociális otthonban előfordul, ahol időnként veszélyes viselkedés jelenik meg a mentális problémával élő, vagy fogyatékos lakóknál. A lakhatást biztosító szociális ellátások küldetésében nincsenek benne az ilyen betegekkel kapcsolatos teendők, ugyanakkor pont az ilyen betegek alkotják az "ügyfélkör" jelentős részét. Ebből aztán borzasztó, kontrollálatlan és totális intézményi gyakorlatok "jönnek ki" sok helyütt. (De ezeknek nem lehet alternatívája a még inkább totális BV rendszer!)

Az európai betegjogi szakemberek nagy része is osztja a pszichiátria "kivonását" a kényszerkezelések világából és ebből következik, hogy egyes esetekben a rendészeti megoldásokat preferálják.

Őszintén szólva ezzel a szakemberek a legnehezebb munkától lennének megkímélve! Mégis fájdalmas abba belegondolni, hogy mondjuk a közelmúltban "zárt osztályra" általam (egyébként önkéntesen) "bejuttatott" betegek vmiféle börtönszerű ellátásban részesüljenek, ha nem akarnának kezelést, ahelyett, hogy egy-két hét alatt komolyabb lelki-testi trauma nélkül felépülnének a kh-ban (itt konkrétan a bp-i klinikán), ahogyan ez meg is történt. A kényszerkezelés ténye a szakemberektől idegen, nagyon nehéz helyzeteket jelent, de pont emiatt tudjuk sokszor megmenteni a betegeket. Hasonló példát hoz Wernigg Robi az ambuláns kényszerkezeléssel kapcsolatban. Pont ezt élheti át Kimpián Ildikó: emberségesebb dolog az általa vezetett intézményben keresni a korlátozó megoldást, mint szörnyebbnél szörnyebb intézményekbe küldeni a klienseket. Mindez pedig szabálytalan.

A betegjogok nevében a mentális problémával élők és fogyatékos emberek börtönökbe juttatása szörnyű dolog. A Magyar Narancs tegnapelőtti számában olvasható egy cikk egy fiatalkorú gyilkos történetéről: micsoda szörnyű rombolást, pusztítást, erőszakot jelent a fiatalkorúak börtöne. Mennyivel rosszabb állapotban jön ki az, aki oda bekerül, mint előtte volt.

Az önmagára veszélyes ember megállítása, ha a zavart nénit nem engedjük át az úttesten, a segítő munka alapvető helyzete és értéke. És a mentális problémák esetén azért vannak ilyen helyzetek sajnos néha.

Abban viszont igaza van a jogvédőknek, hogy a pszichiátriában a kényszerkezelés sok visszaélésnek táptalaja, a szociális ellátásban a nagy intézményekben is elképesztő dolgok tudnak történni. Csak egy példa, egy vidéki rehabilitációs szoc. intézményből jött hozzánk egy páciens, a család hozta. A gyógyszerelése a következő volt: heti 3 ampulla Haloperidol decanoat, napi 6 mg Risperidone, napi 4-500 quetriapine, és még Lithium, Convulex. "Rossz fiú volt az intézetben." Ez a gyógyszerelés jelentős egészségkockázattal, többek közt azonnali szívmegállás kockázatával is jár, emellett a beteg itélőképességét még tovább rontotta (ezt megtapasztaltuk a nálunk elindult közösségi gondozás során). Ezt a gyógyszerelést nyilván pszichiáter írta, de annak a nyomásnak engedve vsz., ami a kliens viselkedési problémájával kapcsolatos intézményi tehetetlenségből fakadt.

Szóval nincsenek itt fekete-fehér megoldások - jó volna szembenézni a valósággal és itt is beszélni a "biztonsági protokollokról", meg a közösségi alapú ellátásokról, amelyek a problémák nagy részét megelőzheti (már ha jól csinálják).

Gombos Gábornak: Talán az én levelemből is látszik, hogy az "Önök paradigmáját" nem mindig értjük, nem teljesen tudjuk elképzelni, hogyan lehetne a veszélyeztető állapotú betegeket magukra hagyni.

Üdv:

Harangozó Judit

 


Válasz erre
23

Seress Attila

2011-01-26 22:08:09

Kedves Judit,

1.
ezek miatt szükség van a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórumára. A bírói ítélet nélküli helykijelölést hogyan nevezzük Európában? A pszichiátria kibővítése indokolt gyógypedagógiai irányban és nem a bv irányban.

2.
Sajnálom, Judit, de Radó Iván kérte Önt, hogy tudassa a LEF olvasóival, hogy a "PÉF" <pef@hu.inter.net> címen érhető el. És ez nem jelent meg a LEF-en, ugye?

Kérem levelem közlését.
A.
 


Válasz erre